Amnézia

Amnézia

A Vénusz az,

az ablak sarkánál

a mélyülő kékbe ütve,

rongyokban

szakad le róla

a felakadt égő csipke,

az izzó lepel

hegyek mögé hullva.

Álmatlanságra vetkőzik az este

ilyenkor tisztán emlékszem

mindenre…

mindenre mi majd

álmomba csal.

Az éj miénk marad.

A túltelített csendben

suttog a szívem és kérdez a szégyen.

A zugokból előbújó

apró zajok

hátukon hozzák hangod.

Csak kicsiny morzsák,

de végül összeáll

szótlanságod,

ahogy szavaim

megbocsátod.

Most már álmomba léphetek

Arcodról hosszan álmodom

- így szeretném, ha engeded –

míg elfelejtem ki is vagyok.

Az alvó percek bolyongó lelkei

mi: „mi lett volna” kísértetek

csendben eltűnünk hajnalra

ahogy megtöri a reggel a szendergést

Az éles fényben hunyorogva

várom a napot

Mint a ruhából kitakart kenyér.

Az oldalon található írások és képanyagok Szerzői jogvédelem alatt állnak! Azok másolása, sokszorosítása a szerző engedélyéhez kötött!

E-MAIL: balazslaszlo@windowslive.com


	Frissítve: 2012. május 2.

Balázs László versei, Balázs László novellái, Balázs László baseball, Balázs László költő, Balázs László képei, balazslaszlo@windowslive.com ,